A kormányhivatal nem törődik bele, hogy a rács mögött ülő polgármester milliókat keressen

A hivatal újabb törvényességi felhívással élt a DK-s Kiss László fizetése és szabadságterve miatt, az első ügyben a Fővárosi Törvényszék dönt majd.

A hivatal újabb törvényességi felhívással élt a DK-s Kiss László fizetése és szabadságterve miatt, az első ügyben a Fővárosi Törvényszék dönt majd.
Erről Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a Kormányinfón.
Grábóc polgármestere a Mandinernek elmondta, a DK elnöke titokban érkezett a faluba, és otromba módon használta ki Lakatosékat a kampánycéljára.
A helyi Fidesz szerint üres a város kasszája, és évek óta nem történt igazi fejlesztés a városban.
A DK-s politikus a település elől szerezte meg a volt honvédségi üdülőt is amit aztán meghirdetett.
Még azt a szemetet is elviszik, amit nem lenne kötelező.
Idén is 39 napot lehetnek távol a hivataluktól, de tavalyról is hozhattak át pár napot, a nyári hónapokat ők is jobban kedvelik, mint a többit, de a legtöbben szépen elosztották a pihenőidejüket.
Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke a Kossuth rádióban hangsúlyozta, az új intézkedéssel kontroll alatt lesz a települések pénzügyi mozgása, de a Gyurcsány-párt már gazdasági csődöt emleget, és félti az önkormányzatok autonómiáját.
Jelentős félreértések láttak napvilágot a kormány tervezete miatt.
Orbán Viktor rendszerének a saját, sokkal durvább közpénzköltéseit illetően továbbra sincs semmilyen skrupulusa, szórja, mint bolond pék a lisztet.
Kiderült ugyanis, hogy a DK-s Kiss László hiába ül a rácsok mögött, így is kapott fizetést.
Saját otthonában futballozhat a Haladás tavasszal, miután az önkormányzat mentőövet dobott a nagy múltú szombathelyi klubnak.
Bízom benne, hogy a jövőben is sikerül olyan projekteket megvalósítani, amelyek értéket teremtenek.
„Nem engedhetjük meg, hogy külföldről irányítsák Budapestet. A városunk jövője nem a külföldi globalista hálózatoké és Soros-féle álcivil szervezeteké” – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Szentkirályi Alexandra.
Takács Károly polgármester kijelentette, komolyan gondolják az épületegyüttes átvételét, működtetését, a városatyák döntő hányada gyakorlatilag nagyobb vita nélkül egyetértett a pályázat beadásával.
Sándor Balázs szerint Schwartz Béla bosszúból javasolta azt, hogy szüntessék meg a tanácsnoki pozícióját, a városvezető szerint az MKKP-s képviselő alaptanul vádaskodik.
Hódmezővásárhely pályázata is befutó lett, így csongrád-csanádi megyei jogú város felelhet a jövőben a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyért.
A főpolgármester panaszai ellenére Budapest tavaly rekordbevételt könyvelhet el.
A bíróság meghosszabbította a letartóztatásban lévő óbudai polgármester fogvatartását.
Több jogszabály rendelkezéseiből is egyértelműen az következik, hogy nem jár juttatás a vesztegetés gyanúja miatt börtönben lévő polgármesternek – mondta lapunknak adott interjújában a budapesti főispán.